A Suzuki Alto az az autó, amibe ha- neadjisten - beül egy termetes férfiember, akkor tőkesúly gyanánt jó, ha visz magával az anyósülésen legalább egy láda sört. Különben a balkanyaroknál borulhat az egész. Viszont miért is ülne be az Altóba termetes férfiember? Hiszen nem neki tervezték, még akkor sem, ha a színválasztékban van menta zöld, meg selymes ezüstmetál is. Na de ha már behajtogatta magát, ami 1,8 méter felett kínai artistaiskolák jótanuló-jósportoló növendékeit meghazudtoló mutatvány, akkor próbálja már meg legalább a jó oldalait felismerni

 

Az ilyen irányú próbálkozást semmiképpen se a sebességváltóval kezdjük. Régen a nagymama mindig buktát sütött, ha nagyon jók voltunk. Ehhez tölteléknek a lehető legfinomabb házi készítésű sárgabaracklekvár szolgált. Nagyon szerettük. Azt is tudtuk, hogy meg kell becsülni azt a lekvárt, nem gyerekjáték volt elkészíteni. A megmosott, kimagozott barackot gyakran kevergetve kell főzni, általában 5-8 órán át. Ehhez célszerű jó hosszú fakanalat használni, mert amikor sűrűsödni kezd, akkor gyakran buggyan nagyokat, ami aztán jól megégetheti az ember kezét, ha túl közel van. A mama egyszer megengedte, hogy én kevergessem. Na, pont olyan érzés volt, mint kettesből hármasba tenni a kis Altót.

 

Egy másik kicsit pikírt oldala ennek a kisautónak, ami kellemes megjelenésű női egyén (vagy láda sör) esetén nem olyan rossz, mint párnapos borostával megáldott, napi munkától leharcolt haver esetén, az a testi- és lelki közelség, amelybe a vezető és a mellette ülő kerülnek egy Angyalföld-Lágymányos távon. Véletlen térdsimítások lekvárkeverés közben, váll a vállnak feszül a komolyabb kanyarokban (itt vagyok melletted, ne félj!), szem nem marad szárazon, ha bárki kicsit is lehúzza az ablakot.

 

A pozitív irányú próbálkozások akkor sem érnek célt, ha megpróbáljuk a Nyugati pályaudvarhoz érve már kicsit kínossá váló férfibarátságot (amelyre azért valljuk be, katalizátorként hat a menta zöld metálfény) némi zenével ellensúlyozni. Ilyenkor mindenki zavartan elkezdi keresgélni azt vödröt, ami valahova a műszerfal alá vagy mögé lehet szerelve, és amiből a zene szól. Ez nem fog sikerülni, de legalább eltereli a figyelmet a 1,4 méteres szélesség miatt kialakult vállad-a-vállamhoz szituációról. Viszont nem árt fogat mosni indulás előtt, ez a használati utasításból kimaradt.

 

Na de nem férfiembernek készült az Alto, ezt már akkor is tudtuk, amikor vállaltuk a vele töltött hétvégét. Szóval nézzük a pozitív oldalait. Először is, a GLX változat minden olyan extrát tartalmaz, amely egy átlagos testalkatú, egyedül élő hölgynek szükségeltetik a városi autózáshoz, bevásárláshoz és kisebb kirándulásokhoz. Könnyen vezethető, a kis motor viszonylag jól húz, és még hatezres fordulatnál sem szabályoz le, ha oda akarunk lépni neki.

 

Nem mintha az 1,1-es motorba szorult volna nyomaték, annyi erő azonban van benne, hogy a könnyed kasznit kellemesen felgyorsítsa. Ez segíthet a karácsonyi rohamban, amikor a Nagyszőlő utcáról kifordulva hirtelen kell lenyomni a bevásárlóközpontokba potenciálisan előttünk érkezőket. A szervokormánnyal (az autó méretét is figyelembe véve- hosszúság: 3,4 méter) a parkolás is egyszerű, még mobiltelefonálás közben is véghezvihető mutatvány.

A vásárlás lebonyolítása után az sem semleges, ha a két hátsó ülést előredöntve 725 literes csomagteret kapunk, amelybe aztán jól bele lehet szuszakolni a leértékelt háncsfotelt. A kariajikra is többet fordíthatnak azok a Brigit Jones-ok, akik végül is az Alto mellett döntenek, hiszen 5,2 literes (igazolt) átlagfogyasztás még benzines autónál sem fogja a pénztárcát kiüríteni. Nyáron meg az automata klíma segít majd elviselni a dugókat.

 

Maradjunk az előnyöknél: az egyszerű áttekinthetőség feltétlenül az. A gombok világosan kifejezik, mit is lehet velük csinálni, a műszerfalon sem fog senki órákat csodálkozni, a különböző funkciókat könnyen és egyszerűen lehet kezelni. Arra azért figyeljünk oda, hogy a lábtörlő szőnyeg ne csússzon nagyon hátra, ilyen esetben ugyanis sokáig fogunk a benzinkúton ácsorogni, mire kinyitjuk a tanksapkát. A Suzuki furfangos mérnökei pedig mindenhova becsempésztek egy-egy kis tárolóhelyet, az egyébként hajszálvékony ajtókba is került két zsebecske, a lekvárfőző-kanál elé pedig az elmaradhatatlan üdítőital-tartó, ahova a sztenderd méretű italokat lehet beerőltetni. Kedvencünk azonban a feminin jelleg empirikus bizonyítéka, a vezető oldalán (és csak ott) található napellenzőbe illesztett sminktükör, amely mögött egy rejtett zsebecske is található- nyilván a hitelkártya tárolására.

 

És ha már a hitelkártyáról van szó: az Alto GLX minden bizonnyal tulajdonosa kedvence lesz, ha tulajdonosa az a személy, akit nem zártunk ki a fentiekben, és akire utaltunk a fentiekben, és akinek a napellenző zsebbe rejtett kártyáján (vagy a férjéjén, vagy az apjáén, vagy az anyjáén) ott lappang az a mintegy 2 150 000 forint, amit a kisautó által nyújtott szolgálatért nem sajnál kiadni. Öcsém buktaevés közben mindig azt kántálta: enyém a vár, tied a lekvár! Ezt sosem értettem, de valami ilyesmi jut eszembe az Altóról is.

Kántor Endre

 

(forrás: http://www.origo.hu/auto/teszt/20041213fozzuk.html)